Honlaptérkép

kisdunatv.hu videólista 2014. év 34. hét

Újra működő toronyórát kapott az idén 110 éves Szent István templom (videó)
A taksonyi Kapui Gyula, toronyóra-mester műhelyében jártunk - itt készült a Dunaharaszti Szent István templom új toronyórája
Feltöltési idő: 2014. augusztus. 22.

Varga Csaba fotós-zenés vetítése a KiSDuNa TV műsorán - Barackostető (videó)
Képes kirándulás a Gyimesközéplok - Hidegségpatakán lakó egyik gazda, a faluhoz tartozó Barackos tetőn lévő nyári szállásához
Feltöltési idő: 2014. augusztus. 22.

Államalapítás ünnepe Dunaharasztin - 2. (videó)
A városi ünnepség közvetítése a Laffert Kúria díszterméből - beszédet mondott Lehel Endre, alpolgármester, közreműködött Dávid Roland, színművész
Feltöltési idő: 2014. augusztus. 22.

Államalapítás ünnepe Dunaharasztin - 1. (videó)
Az ünnepi szentmise közvetítése a Szent István templomból
Feltöltési idő: 2014. augusztus. 22.

Napközis tábor a Dunaharaszti Baptista Gyülekezet szervezésében (videó)
Idén három korcsoportban, két helyszínen, közel 80 fiatal táborozott a gyülekezet szervezésében - Gergely Krisztával és Kiss Illéssel beszélgettünk - a zárórendezvényen Pintér Béla is fellépett
Feltöltési idő: 2014. augusztus. 22.

Idén öt éves a Dunaharaszti Környezetbarátok Egyesülete (videó)
Az elmúlt időszak eredményeiről és a tervekről beszélgettünk az egyesület vezetőjével, Drscsákné Kerekes Gabriellával
Feltöltési idő: 2014. augusztus. 21.

Programajánló (videó)
2014. augusztus 31. 20:00 - Filmzenék, világslágerek - Szenthelyi Miklós, Faludy Judit és a Magyar Virtuózok Kamarazenekar koncertje a Laffert Kúriában
Feltöltési idő: 2014. augusztus. 21.

Mesék gyerekektől - Mesemondó verseny a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában (videó)
A három kívánság - Elmondja: Szinger Vivien
Feltöltési idő: 2014. augusztus. 21.

Felhívás (videó)
A Dunaharaszti Szivárvány Óvoda első szülői értekezlete
Feltöltési idő: 2014. augusztus. 21.

Kék Hírek (videó)
Dunaharaszti legújabb rendőrségi híreit Magyar Tamásné mondja el
Feltöltési idő: 2014. augusztus. 21.

A nyári felkészülési időszak végén járnak a Szigetszentmiklós-Tököl Kickbox SE versenyzői (videó)
Utánpótlás világbajnokság és gálamérkőzés is szerepel az egyesület következő megmérettetései között - a vezetőedzővel, Gnyálin Istvánnal valamint a versenyzőkkel, Laszák Zoltánnal, Elszaszer Dáviddal és Elszaszer Kittivel beszélgettünk
Feltöltési idő: 2014. augusztus. 21.

Napközis tábor a Dunaharaszti Baptista Gyülekezet szervezésében - rövid (videó)
Idén három korcsoportban, két helyszínen, közel 80 fiatal táborozott a gyülekezet szervezésében - Gergely Krisztával és Kiss Illéssel beszélgettünk
Feltöltési idő: 2014. augusztus. 21.

Idén öt éves a Dunaharaszti Környezetbarátok Egyesülete - rövid (videó)
Az elmúlt időszak eredményeiről és a tervekről beszélgettünk az egyesület vezetőjével, Drscsákné Kerekes Gabriellával
Feltöltési idő: 2014. augusztus. 21.

Államalapítás ünnepe Dunaharasztin - rövid (videó)
A Szent István templomban tartott szentmise után a Laffert Kúriában tartották a városi megemlékezést - beszédet mondott Lehel Endre, alpolgármester
Feltöltési idő: 2014. augusztus. 21.